Harmadik fejezet

   Felsőbüki Nagy János másnap későn reggel érkezett a minisztériumi irodába. Szemei alatt sötét karikák látszottak. A szokásosnál is sápadtabbnak tűnt. Meglehetősen mogorva hangulatban zökkent le hatalmas íróasztalához. Magához kérette Böszörményi Tasziló urat, aki immár harminc éve szolgált bizalmas  személyi titkárként a keze alatt. Kurtán, röviden adott utasításokat a meglepődött titkárnak. Még aznap este a részletes utasítások alapján Böszörményi felkereste Grasovits főpincért a Gundel étteremben.

   Feladata az ismeretlen hölgy kilétének és címének kiderítése volt. Ez bizony nem tűnt könnyű feladatnak, mivel az igazán jó pincérek nem adnak ki információt a vendégekről. De hát pénzért mindent lehet és főnöke János azt mondta, hogy pénz nem számít. Azért valami történetet ki kellene találnia, hogy végül is milyen célra kell az információ, no és hogy kinek. Az igazat nem akarta elárulni.

   Ezért azt találta ki, hogy az illető hölgy elhagyta a pénztárcáját és annak visszajuttatása érdekében van szükség a hölgy adataira. Azt is megemlítette a pincérnek, hogy esetleg a hölgy is hálás lesz, ha megtudja, hogy a pincér is segített a pénztárca visszajuttatásában. A pincér a busás jövedelem reményében elmondta, hogy a hölgy a várban lakik, az Úri utcában. Azt is közölte, hogy már többször látta a hölgyet, mindig más férfi társaságában. A címét meg azért hagyta meg a pincérnél, ha netán valamelyik férfi érdeklődne utána. Tasziló a hallott információn nagyon meglepődött, de nem mutatta ki.

  Na most hogy mondjam el Jánosnak, hogy egy konzum hölgybe szeretett bele, morfondírozott Tasziló. Hazudni nem akart a főnökének, de nem is akarta a hallott információt eltitkolni. Végül úgy döntött, hogy mindent elmond úgy ahogy történt, de figyelmezteti Jánost, hogy ebből a kapcsolatból csak csalódás származhat, ami nem tenne jót szívének. A döntést végül is főnökének kell meghoznia.