Múló percek s gondolatok,
Az érzés, hogy magam vagyok,
S tán maga a lét
Múló mint viharban
A szappanbuborék.

Látta e már Budapestet nappal,
A sok kosz előtt le a kalappal.
A falakon a sok irkafirka,
Nem tudni, hogy melyiket ki írta.

Kapualjban sok csöves tanyázik,
Lehet, hogy a fal is ettől ázik?
A sok kuka tele van szeméttel.
A kukázók szórják szerte széjjel.

Hát ha még meglátja a csikkeket,
Amit jó pár ember felszedeget.
Így ha ön kíváncsi és nem rest,
Megláthatja, hogy milyen Budapest.

Nappal még a kutyaszar is látszik.
Néhány ember azon korcsolyázik.
Így hát ha Ön tele van kedéllyel,
Inkább nézze Budapestet éjjel.
 

Kicsiny koromban, ha nem tetszett a világ,
nem néztem én másként, csak egy üvegen át.
Így az egész világ rózsaszínben játszott,
még sápadt anyám is vidámabbnak látszott.

Rózsaszín világban vígan éldegéltem. 
Gyerekként egy szebb világot reméltem.
És ha szürke volt a világ amit láttam,
Színes üvegemet mindig megtaláltam.

Ahogy gyerekkorom évei elmúltak,
A régi szép színek kissé megfakultak.
Azóta is keresem a szép, vidám színeket,
de valahol elhagytam a rózsaszín üveget.

Rímekbe szedett gondolatokkal,
kezemben tollal,
görnyedek itt a papír előtt,
ma délelőtt.

Előttem múltam
s jelenem,
papírra vethetem,
ha rímekbe szedem
az életem.

Rímekbe szedett életem
a papíron,
mert oda írom,
távolról csak egy folt,
az is volt.

Ma korán felkeltem és kimentem a térre
Hogy megnézzem amint a nap feltör az égre.
Bíborvörös volt a nap, rózsaszín lett a táj
Az emberrel feledtetett mindent ami fáj.

Utána a nap fénye sárga színre váltott
S melegséggel töltötte el a világot.
A harmat felszáradt, a sok ablak kitárult
Még a napraforgó is a nap felé bámult

Egy új nap elkezdődött, napsütéses reggel
Az utca nemsokára megtelt emberekkel.
Mindenki sietett és nem nézett az égre
A szép napot odafent nem is vették észre.