|
Üdvözöllek honlapomon
Versek
Nyitólap » 2010 » November » 24
Múló percek s gondolatok,
Az érzés, hogy magam vagyok,
S tán maga a lét
Múló mint viharban
A szappanbuborék.
|
Látta e már Budapestet nappal,
A sok kosz előtt le a kalappal.
A falakon a sok irkafirka,
Nem tudni, hogy melyiket ki írta.
Kapualjban sok csöves tanyázik,
Lehet, hogy a fal is ettől ázik?
A sok kuka tele van szeméttel.
A kukázók szórják szerte széjjel.
Hát ha még meglátja a csikkeket,
Amit jó pár ember felszedeget.
Így ha ön kíváncsi és nem rest,
Megláthatja, hogy milyen Budapest.
Nappal még a kutyaszar is látszik.
Néhány ember azon korcsolyázik.
Így hát ha Ön tele van kedéllyel,
Inkább nézze Budapestet éjjel.
|
Kicsiny koromban, ha nem tetszett a világ,
nem néztem én másként, csak egy üvegen át.
Így az egész világ rózsaszínben játszott,
még sápadt anyám is vidámabbnak látszott.
Rózsaszín világban vígan éldegéltem.
Gyerekként egy szebb világot reméltem.
És ha szürke volt a világ amit láttam,
Színes üvegemet mindig megtaláltam.
Ahogy gyerekkorom évei elmúltak,
A régi szép színek kissé megfakultak.
Azóta is keresem a szép, vidám színeket,
de valahol elhagytam a rózsaszín üveget.
|
Rímekbe szedett gondolatokkal,
kezemben tollal,
görnyedek itt a papír előtt,
ma délelőtt.
Előttem múltam
s jelenem,
papírra vethetem,
ha rímekbe szedem
az életem.
Rímekbe szedett életem
a papíron,
mert oda írom,
távolról csak egy folt,
az is volt.
|
Ma korán felkeltem és kimentem a térre
Hogy megnézzem amint a nap feltör az égre.
Bíborvörös volt a nap, rózsaszín lett a táj
Az emberrel feledtetett mindent ami fáj.
Utána a nap fénye sárga színre váltott
S melegséggel töltötte el a világot.
A harmat felszáradt, a sok ablak kitárult
Még a napraforgó is a nap felé bámult
Egy új nap elkezdődött, napsütéses reggel
Az utca nemsokára megtelt emberekkel.
Mindenki sietett és nem nézett az égre
A szép napot odafent nem is vették észre.
|
Lelkemben egy gondolat Ezt is, azt is mondogat Elmondani nem lehet Amit lelkem rejteget. Rejlik benne szeretet Sok hála és köszönet
A szeretetet azért mert A nagyvilágra hoztál Hálás vagyok, amiért Időnként felpofoztál Köszönöm Néked azt is Hogy engem felneveltél És nem utolsó sorban Azt, hogy emberré tettél
De ez csak egy gondolat Mit a lelkem rejteget Szóban ezt elmondani Szeretném de nem lehet Lelkemben e gondolat Mindörökké élni fog Mert én nemcsak a véred De egyben fiad vagyok.
|
Anyám
Hogy vigyáztál reám Kicsiny korom óta Ha szomorú voltam Ajkadról jött móka Ha betegség gyötört És ágyban hevertem Oda jöttél hozzám Fáradtan leverten Napi munkád után És meséltél nekem Lelkemből azonnal Elszállt a félelem.
Anyám
Iskolás koromban Utam egyengetted Nehogy valami baj Érje gyermekedet. Két karodban mindig Vigaszra találtam, Hogyha fájt a hasam, Vagy ha fájt a lábam. Kérésem számodra Mindig is parancs volt Ha szomorú voltál Az engem lehangolt.
Anyám
Azóta már bizony Ember lett belőlem És tán ez a hála Amit elvársz tőlem. Fáradságodért csak Virágot szedhetek És ha bajod esne Majd melletted leszek. De az mit adhatok Holmi alamizsna Mintha milliókért Fillért adnék vissza.
|
Disco zene zengett A nyári éjen át Tánccal töltöttük el Ezt a szép éjszakát Előttem a lányok Táncoló szép teste Kellemes idő volt, Csodálatos este.
Feledtette a tánc a nap nagy gondjait Miközben hallgattam A dobos dobjait Emlékemben mindig Hallom a szép zenét Magam előtt látom Azt a nyári estét.
|
Köd volt ma reggel, az ősz első jele Ezért volt ma minden párával tele. Szürke fátyolba borult az őszi táj Mindent elborított ez a nagy homály.
|
Múló gyönyör csak az élet, holmi kis csoda Mely a sors szellő szárnyán libben ide s tova. Ha szerencse lendít fel egész, az egekbe Ne válj beképzeltté, és légy megelégedve Netán ha a sorsod is rossz irányba halad Soha ne ess kétségbe és el ne hagyd magad A hit az nagy erő, így éljél mindig vele Csak hittel lehet életed sikerrel tele
|
Az előadásra vittem egy magnót Hogy ezzel alkossak majd maradandót A sok szép ének szalagomra került Így a sok szó üresen el nem repült.
Közben néztem a szép művésznő báját Hosszú és csillogóan szép ruháját Megéreztem én a kölni illatot Melyet a mellettem ülő nő hozott.
A műsoros szalaggal hazamentem Magány űzésére magnómba tettem Hogy újra hallgassam azt az áriát Melytől gerincem a hideg járta át.
Ám az ária most hidegen hagyott Hátamon most a hideg át nem futott Magányosan hallgattam a szalagot Nem éreztem én a várt áhítatot.
Magány múlását hiába reméltem E szalaggal a célom el nem értem Így időm ezzel hiába nem töltöm Ezt a szalagot majd holnap letörlöm.
|
Este volt és mentem egyedül az úton Hogy mi volt a célom azt már nem is tudom. És megláttam egyszer csak, hogy te jössz felém Meg kéne őt ismerni, ezt gondoltam én
Felettem csillagok ragyogtak az égen De én azt nem láttam, mert egyebet néztem. Amit én megláttam nekem jobban tetszett Pláne amikor a szoknya libbent egyet.
Mit is kéne tenni, hogy hozzá szólhassak Hogy megismerhessem, szemében olvassak De mivel nem jutott az eszembe egyéb Letérdeltem tehát szép csendesen eléd.
De te figyelmetlenül haladtál tovább És pont előttem megbicsaklott a bokád Aztán véletlenül a nyakamba estél És a nagy meglepetésedben csak lestél.
Én is nagyot lestem, hű de még mennyire Hiszen a kebled még nem látszott ennyire. Megfogtam közben a szép karcsú derekad És a két kezem még sokáig ott maradt.
Hogy azután mi történt, azt már nem is tudom Azt hiszem, hogy együtt ballagtunk az úton. Azután felmentünk tehozzád kettesben De ekkor a vekker megszólalt mellettem.
|
Tegnap a körúton szép lassan sétáltam És amint így mentem, egy lányra találtam. Hosszú szoknyájával seperte az utat. Látom táskájában idegesen kutat.
Melléje siettem, hogy segítsek neki Mert időközben Ő elkezdett tetszeni. A maxi szoknyája igen feszült rajta Fontosabb részeit sajnos eltakarta.
A retiküljéből egy banánt vett elő A szememnek, lelkemnek csodálatos nő. Megtetszett a banán, még jobban ki fogta Ő a gyümölcs héját az úttestre dobta.
Amint szemeimmel a kebelét néztem, Észrevétlenül a banánhéjra léptem. Egyensúlyom vesztve csúsztam a nő után Amint nekimentem, kinézhettem csúnyán.
Két kezét nyújtotta, forró volta a keze Amint reám nézett, hideg rázott bele. Jól belerázott, és én zavarba jöttem Szólottam is volna, helyette csak nyögtem.
’Megütötte magát?’ Szólt Ő kedves hangon, ’Valamije fájhat, nyögéséből hallom’. ’Fáj is, de fájdalmamra nem találhat írt’ És próbáltam arcomon leplezni a pírt.
’Megtetszett Ön nékem, most már nem is bánom, Hogy ide csúszott hozzám ama banánon’. Menjünk egy bisztróba, igyunk egy konyakot Ezzel a konyakkal zárjuk le a napot.
Ezen a napon elkezdődött szerelmünk Azóta már egészen egymásé lettünk. Ki e mesét nem hiszi, járjon utána, Banán mindenképp egy kiló legyen nála.
|
Mezők szép vadvirágait nagy csokorba szedtem Miután hazaértem üveg vázámba tettem A sok virág megmaradt és jól is érzi magát De nem árasztja magából a mező illatát Nincsen közötte szaladó hangya és bogárka Nem repül el fölötte sok daloló madárka Hiányzik a csigabiga, kék ég, zizegő ág Vázámban látszólag unatkozik ez a virág Feltehetően azért, búslakodik, meglehet Mivel elloptam mellőle a természetet.
|
Pici madár Pici ajkán Pici nóta csendül fel Pici dallal kérleli, hogy Picit tavasz jöjjön el. Picit elég már a télből Picit hosszú a hideg Picit nagyocskák a fagyok Pici szíve didereg.
|
Emlékeim tárházában Őrzöm még a képedet Emlékeim tárházában Látom a szép szemedet Melyben tavaszi fény villant De a perc már tova illant Emlékeim tárházában Őrzöm még a régi képet Melyet a csúf természeted Azóta már összetépett.
|
|
|