Péntek, 2024-11-01, 2:33 AM
Üdvözöllek Vendég | RSS
Belépés

Üdvözöllek honlapomon  

Versek

Nyitólap » 2010 » November » 24

Múló percek s gondolatok,
Az érzés, hogy magam vagyok,
S tán maga a lét
Múló mint viharban
A szappanbuborék.


Látta e már Budapestet nappal,
A sok kosz előtt le a kalappal.
A falakon a sok irkafirka,
Nem tudni, hogy melyiket ki írta.

Kapualjban sok csöves tanyázik,
Lehet, hogy a fal is ettől ázik?
A sok kuka tele van szeméttel.
A kukázók szórják szerte széjjel.

Hát ha még meglátja a csikkeket,
Amit jó pár ember felszedeget.
Így ha ön kíváncsi és nem rest,
Megláthatja, hogy milyen Budapest.

Nappal még a kutyaszar is látszik.
Néhány ember azon korcsolyázik.
Így hát ha Ön tele van kedéllyel,
Inkább nézze Budapestet éjjel.
 


Kicsiny koromban, ha nem tetszett a világ,
nem néztem én másként, csak egy üvegen át.
Így az egész világ rózsaszínben játszott,
még sápadt anyám is vidámabbnak látszott.

Rózsaszín világban vígan éldegéltem. 
Gyerekként egy szebb világot reméltem.
És ha szürke volt a világ amit láttam,
Színes üvegemet mindig megtaláltam.

Ahogy gyerekkorom évei elmúltak,
A régi szép színek kissé megfakultak.
Azóta is keresem a szép, vidám színeket,
de valahol elhagytam a rózsaszín üveget.


Rímekbe szedett gondolatokkal,
kezemben tollal,
görnyedek itt a papír előtt,
ma délelőtt.

Előttem múltam
s jelenem,
papírra vethetem,
ha rímekbe szedem
az életem.

Rímekbe szedett életem
a papíron,
mert oda írom,
távolról csak egy folt,
az is volt.


Ma korán felkeltem és kimentem a térre
Hogy megnézzem amint a nap feltör az égre.
Bíborvörös volt a nap, rózsaszín lett a táj
Az emberrel feledtetett mindent ami fáj.

Utána a nap fénye sárga színre váltott
S melegséggel töltötte el a világot.
A harmat felszáradt, a sok ablak kitárult
Még a napraforgó is a nap felé bámult

Egy új nap elkezdődött, napsütéses reggel
Az utca nemsokára megtelt emberekkel.
Mindenki sietett és nem nézett az égre
A szép napot odafent nem is vették észre.


Lelkemben egy gondolat
Ezt is, azt is mondogat
Elmondani nem lehet
Amit lelkem rejteget.
Rejlik benne szeretet
Sok hála és köszönet

A szeretetet azért mert
A nagyvilágra hoztál
Hálás vagyok, amiért
Időnként felpofoztál
Köszönöm Néked azt is
Hogy engem felneveltél
És nem utolsó sorban
Azt, hogy emberré tettél

De ez csak egy gondolat
Mit a lelkem rejteget
Szóban ezt elmondani
Szeretném de nem lehet
Lelkemben e gondolat
Mindörökké élni fog
Mert én nemcsak a véred
De egyben fiad vagyok.

Anyám

Hogy vigyáztál reám
Kicsiny korom óta
Ha szomorú voltam
Ajkadról jött móka
Ha betegség gyötört
És ágyban hevertem
Oda jöttél hozzám
Fáradtan leverten
Napi munkád után
És meséltél nekem
Lelkemből azonnal
Elszállt a félelem.

Anyám

Iskolás koromban
Utam egyengetted
Nehogy valami baj
Érje gyermekedet.
Két karodban mindig
Vigaszra találtam,
Hogyha fájt a hasam,
Vagy ha fájt a lábam.
Kérésem számodra
Mindig is parancs volt
Ha szomorú voltál
Az engem lehangolt.

Anyám

Azóta már bizony
Ember lett belőlem
És tán ez a hála
Amit elvársz tőlem.
Fáradságodért csak
Virágot szedhetek
És ha bajod esne
Majd melletted leszek.
De az mit adhatok
Holmi alamizsna
Mintha milliókért
Fillért adnék vissza.

Disco zene zengett
A nyári éjen át
Tánccal töltöttük el
Ezt a szép éjszakát
Előttem a lányok
Táncoló szép teste
Kellemes idő volt,
Csodálatos este.

Feledtette a tánc
a nap nagy gondjait
Miközben hallgattam
A dobos dobjait
Emlékemben mindig
Hallom a szép zenét
Magam előtt látom
Azt a nyári estét.

Köd volt ma reggel, az ősz első jele
Ezért volt ma minden párával tele.
Szürke fátyolba borult az őszi táj
Mindent elborított ez a nagy homály.

Múló gyönyör csak az élet, holmi kis csoda
Mely a sors szellő szárnyán libben ide s tova.
Ha szerencse lendít fel egész, az egekbe
Ne válj beképzeltté, és légy megelégedve
Netán ha a sorsod is rossz irányba halad
Soha ne ess kétségbe és el ne hagyd magad
A hit az nagy erő, így éljél mindig vele
Csak hittel lehet életed sikerrel tele

Az előadásra vittem egy magnót
Hogy ezzel alkossak majd maradandót
A sok szép ének szalagomra került
Így a sok szó üresen el nem repült.

Közben néztem a szép művésznő báját
Hosszú és csillogóan szép ruháját
Megéreztem én a kölni illatot
Melyet a mellettem ülő nő hozott.

A műsoros szalaggal hazamentem
Magány űzésére magnómba tettem
Hogy újra hallgassam azt az áriát
Melytől gerincem a hideg járta át.

Ám az ária most hidegen hagyott
Hátamon most a hideg át nem futott
Magányosan hallgattam a szalagot
Nem éreztem én a várt áhítatot.

Magány múlását hiába reméltem
E szalaggal a célom el nem értem
Így időm ezzel hiába nem töltöm
Ezt a szalagot majd holnap letörlöm.

Este volt és mentem egyedül az úton
Hogy mi volt a célom azt már nem is tudom.
És megláttam egyszer csak, hogy te jössz felém
Meg kéne őt ismerni, ezt gondoltam én

Felettem csillagok ragyogtak az égen
De én azt nem láttam, mert egyebet néztem.
Amit én megláttam nekem jobban tetszett
Pláne amikor a szoknya libbent egyet.

Mit is kéne tenni, hogy hozzá szólhassak
Hogy megismerhessem, szemében olvassak
De mivel nem jutott az eszembe egyéb
Letérdeltem tehát szép csendesen eléd.

De te figyelmetlenül haladtál tovább
És pont előttem megbicsaklott a bokád
Aztán véletlenül a nyakamba estél
És a nagy meglepetésedben csak lestél.

Én is nagyot lestem, hű de még mennyire
Hiszen a kebled még nem látszott ennyire.
Megfogtam közben a szép karcsú derekad
És a két kezem még sokáig ott maradt.

Hogy azután mi történt, azt már nem is tudom
Azt hiszem, hogy együtt ballagtunk az úton.
Azután felmentünk tehozzád kettesben
De ekkor a vekker megszólalt mellettem.

Tegnap a körúton szép lassan sétáltam
És amint így mentem, egy lányra találtam.
Hosszú szoknyájával seperte az utat.
Látom táskájában idegesen kutat.

Melléje siettem, hogy segítsek neki
Mert időközben Ő elkezdett tetszeni.
A maxi szoknyája igen feszült rajta
Fontosabb részeit sajnos eltakarta.

A retiküljéből egy banánt vett elő
A szememnek, lelkemnek csodálatos nő.
Megtetszett a banán, még jobban ki fogta
Ő a gyümölcs héját az úttestre dobta.

Amint szemeimmel a kebelét néztem,
Észrevétlenül a banánhéjra léptem.
Egyensúlyom vesztve csúsztam a nő után
Amint nekimentem, kinézhettem csúnyán.

Két kezét nyújtotta, forró volta a keze
Amint reám nézett, hideg rázott bele.
Jól belerázott, és én zavarba jöttem
Szólottam is volna, helyette csak nyögtem.

’Megütötte magát?’ Szólt Ő kedves hangon,
’Valamije fájhat, nyögéséből hallom’.
’Fáj is, de fájdalmamra nem találhat írt’
És próbáltam arcomon leplezni a pírt.

’Megtetszett Ön nékem, most már nem is bánom,
Hogy ide csúszott hozzám ama banánon’.
Menjünk egy bisztróba, igyunk egy konyakot
Ezzel a konyakkal zárjuk le a napot.

Ezen a napon elkezdődött szerelmünk
Azóta már egészen egymásé lettünk.
Ki e mesét nem hiszi, járjon utána,
Banán mindenképp egy kiló legyen nála.

Mezők szép vadvirágait nagy csokorba szedtem
Miután hazaértem üveg vázámba tettem
A sok virág megmaradt és jól is érzi magát
De nem árasztja magából a mező illatát
Nincsen közötte szaladó hangya és bogárka
Nem repül el fölötte sok daloló madárka
Hiányzik a csigabiga, kék ég, zizegő ág
Vázámban látszólag unatkozik ez a virág
Feltehetően azért, búslakodik, meglehet
Mivel elloptam mellőle a természetet.

Pici madár
Pici ajkán
Pici nóta csendül fel
Pici dallal kérleli, hogy
Picit tavasz jöjjön el.
Picit elég már a télből
Picit hosszú a hideg
Picit nagyocskák a fagyok
Pici szíve didereg.

Emlékeim tárházában
Őrzöm még a képedet
Emlékeim tárházában
Látom a szép szemedet
Melyben tavaszi fény villant
De a perc már tova illant
Emlékeim tárházában
Őrzöm még a régi képet
Melyet a csúf természeted
Azóta már összetépett.